Próbálok kifejezőbb szavakat találni a Fogarasi-havasokra, mint amit a címben írtam, de egy szóval lehetetlen leírni azt a látképet, ami az odalátogatókat fogadja. Harmadszor jártam ezen a csodás helyen, de mostanra érzem magam érettnek arra, hogy a látványt szavakba próbáljam önteni. 

Olvasóim figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a blogban található képek/videók saját készítésűek, írásaim a saját véleményemet és élményeimet tükrözik.

Megközelíthetőség tekintetében az itt leírtak nem sokat fognak segíteni azoknak, akik Magyarországról közvetlenül akarnak eljutni ide. Mi Székelyföldről, Csíkszeredából indultunk a Déli-Kárpátok csúcsai felé. Okvetlenül meg kell jegyeznem, hogy székelyföldön (eltekintve a kisebb városok pl. Székelyudvarhely) az utak minősége remek, problémát inkább az okozhat, hogy települést település követ pár száz méteren belül, így haladni nem nagyon lehet, már amennyiben valaki be akarja tartani a közúti rendelkezések egységes szabályozását. E tekintetben viszont, az a valaki lenne az egyetlen. A sebességkorlátozó jelzőtáblák pusztán az ország kiadásait gyarapítják, azokat inkább csak a Székelyföldön, és ott is inkább a kisebb falvakban veszik figyelembe. A lendületes kifejezés egyáltalán nem tükrözi a vezetési stílusukat, inkább agresszív száguldozóknak nevezném. A sebességkorlátozásokat betartva azt tapasztalhatjuk, hogy folyamatosan előznek bennünket. Kedvencünk, mikor lakott területen a kamion úgy érkezik be a hátsónkba, hogy az az érzésünk, mintha állnánk egy helyben. Kanyar ide, kanyar oda, Ő megelőz kilencvennel. Az autókról nem is beszélve. Szerintem kifejezetten élvezik, ha veszélyben vannak. A létező összes beláthatatlan kanyarban megelőz valaki, nem kis kockázattal és nem kevés "épp, hogy csak befért" szituációval. A jó hír viszont, hogy ezzel le is írtam az összes negatív tapasztalatomat. Ha ezt túléled, maga a csoda vár rád. Egy helyi megbízható forrásból tudni véljük, hogy Romániában vannak felszerelve fix traffipaxok, de egyik sem működik. Én viszonylag sokszor járok oda de még soha nem igazoltattak/büntettek/állítottak meg a rend éber őrei (lekopogom), azonban Székelyföldön sok hivatali fotóst láttam. A szembejövők többségében jelezték a huncut sebességvadászokat, viszont az itthon használt és nagyon elterjedt Waze ott semmit nem ért. 

Visszatérve az odavezető utunkhoz, Csíkszeredától nagyjából négy órát vett igénybe az út kisebb megállásokkal. Székelyföldről kiérve sajnos hosszabb-rövidebb szakaszokon az út minősége már hagyott némi kívánnivalót maga után. Érdemes odafigyelni ezen az útvonalon, mert van olyan szakasz, hogy harminc kilométeren keresztül úthibát keresve sem találni, majd egy akkora kátyú jelenik meg előttünk a semmiből, hogy egy keréktől búcsút inthetünk. Való igaz, hogy nagyon ritka az ilyen, de VAN. Természetesen az általános vezetési stílus erre fele is jellemző.  

Amint a Déli-Kárpátok északi részéhez érünk, Fogaras város környékén már ilyen látvány fogad bennünket. Ez a betekintő tulajdonképpen. Az utunkat szinte végig kísérő Olt folyótól a 7C nevű útra kanyarodva vettünk búcsút. Ez az út a Transzfogarasi út és ez az a pont, ahonnan a távolságokat már nem nagyon éreztem. Egy meredek szerpentines úton felfele haladva csodálhatjuk a magunk mögött hagyott medencét. Már amennyiben, nincs nagyobb kaland. Történt ugyanis, hogy az egyik komolyabb kanyar végén arra lettünk figyelmesek, hogy bicajosok, autósok állnak az út szélén és szaporán videóznak/fényképeznek. Három kifejlett medve sündörgött a parkolóban található kuka körül. Fényképezni nem volt sajnos időnk, mert utánunk is jöttek, de mindenképp nagy élmény. Biciklivel biztosan nem álltam volna meg mindezt megörökíteni.

A Balea Cascada épülethez érve egy csodás látvány fogadott bennünket: a Balea vízesés. Itt visszafelé érdemes megállni, mert ez még mindig csak betekintés, csak egy csepp abból, amit később vár az arra látogatókra. Az ideutazás előtt figyelembe kell venni, hogy autóval tovább haladni csak a nyári hónapokban lehet (június, július, augusztus, de jobb előre megérdeklődni) az időjárási viszonyok és lavinaveszély miatt. Második idejártamkor éppen áprilist írtunk, akkor sajnos autóval nem engedtek tovább menni, mert kevéssel feljebb 1 méteres hó fedte az utat. Ebben az esetben is van megoldás, hogy feljebb jussunk. Egy közel négy kilométeres felvonó tudomásom szerint az év nagy részében üzemel (ottlétünkkor nagyon nagy volt a tömeg és a felvonó árát is sokalltuk, de egyszer mindenképpen érdemes kipróbálni). Ezen az oldalon lehet információt találni: http://balealac.ro/en/balea-lake-balea-waterfall-cablecar/ . Mi autóval folytattuk mostani utunkat. Az út minősége itt már inkább megfelelőnek, néhol tűrhetőnek mondható, de nem volt olyan érzésünk, hogy emiatt ott ragadhatnánk. Ráadásul a látvány mindenért kárpótolt. Szavak helyett, meséljenek inkább a képek:

A Balea Cascada épület fentről:

Balea-tó:

Háttérben a medence:

A Balea-tó egy gleccser tó, amely már 2000 méteres tengerszint feletti magasságban található. Kifejezni ezt a látványt tényleg nehéz, így inkább az ott tapasztaltakat osztom meg. Az út végén bal oldalt egy nagy fizetős parkolóban lehet leparkolni az autót, feltéve ha van üres hely, ha nincs akkor várni kell megüresedésre. Tapasztalatom szerint várni kell, de nem túl sokat. 

Miután leparkoltunk, onnan néhány méterre van a Balea-tó. A parkolóban árusok próbálják meg eladni a portékájukat. Kapható itt a legkisebb játékoktól a legfinomabb helyi ínyencségekig minden. Fizetni új Lejjel lehet (RON), azonban egyik helyen forintot is elfogadtak. Több magyar árussal és magyar felirattal is találkoztunk. Alkudni ér(demes). Mosdó itt már van a Tó melletti barna épületben, természetesen fizetős, a hölgyeknek pedig várhatóan egy tűrhetően hosszú sort kell kivárniuk. Az időjárás természetesen bőven a megszokott nyári átlag alatt van, érdemes pulóvert vinni. Ha valaki megéhezne, több opció is van ennek megszüntetésére: A parkoló melletti árusok rengeteg finomságot kínálnak, de akár étteremben is fogyaszthatunk. Szállásokkal kapcsolatban ezen a vidéken nincs tapasztalatom. 

A visszaút is hasonlóan zökkenőmentesen telt, számolni kell azért azzal, hogy a sok turista miatt néha csak araszolva lehet lefele haladni. Az Olt folyó mellé visszaérve az A1-es autópálya már nincs messze. Szegedig - egy viszonylag rövid szakasz kivételével - tükörsima autópálya visz (eddig minden alkalommal kongott az ürességtől) Aradon keresztül, onnan pedig már hamar itthon is vagyunk.